HORGÁSZVERSENY
- Környezet és Vízvédelem

Hogyan ismerjük fel a vízminőségre veszélyes és káros szennyezéseket?

 

       A szennezések hatásaként megfigyelhetők a felszínen úszó szennyező anyagok és a víz állapotában hírtelen változást okozó, oda bekerülő oldott és lebegő anyagok, melyek a víz elszineződését, szagának változását okozhatják. A szennyezésekre az élővilág érzékenyen reagál, a halak és más vízben élő szervezetekviselkedésének rendellenes jelenségei, esetleg pusztulásuk mutatja a szennyezés mértékét és hatását.

  A felszínen úszó szennyező anyagok közül a kőolaj és származékai rendkívül veszélyesek, jelentős felületeket befedve a felszínen, de lesűllyedve a fenék közelében is oxigénszegény környezettel fenyegetik a vízi élővilágot.

- MIT LÁTUNK? MIT TAPASZTALUNK?

      Az élővízbe kerülő olaj kisebb fajsúlya miatt a víz felszínén gyorsan szétterül, nagy foltokat alkot, folyóvízen sodródik és a lefedett terület növekszik, állóvízben a bekerülés helyén vastagabb, míg távolabb vékonyodó réteget képez. Az olajszármazékok a halakon bőrelváltozásokat okoznak, nagyobb olajszennyezés a halak mérgezésével, az ikrában lévő embrió, az ivadék és nagyobb halak pusztulásával jár. 

- A VÍZ ÁLLAPOTÁNAK HÍRTELEN ÉS GYORS MEGVÁLTOZÁSA:

      Vízminőség romlást különböző szennyező anyagok okozhatnak. A nemkívánatos anyagok származhatnak kommunális, ipari, mezőgazdasági forrásból, de a közlekedésből és turizmusból származó szennezések is veszélyesek lehetnek.

- MIT LÁTUNK? MIT TAPASZTALUNK?

      A víz színe és szaga szokatlanul megváltozik, mivel a bekerülő szennyező anyagok mrgváltoztatják a víz fizikai és kémiai jellemzőit. Mindez a vízi élőlények, közte a halak szokatlan viselkedését, nem ritka esetben kisebb vagy nagyobb arányú pusztulását idézi elő.

     A háztartási szenyvizek jellemzői: bűzös szag, sárgás, barnás, szürke-fekete szín, sok lebegő anyag, a mosószertől eredő erős habzás.

    Az ipari szennyvizek jellemzői: általábanundort keltő,rothadó, bűzös, csípős, záptojáshoz hasonló szagú, barnás-vörös, szürkés-barna, opálosszínű rostos,zsíros, kátrányos uszadék.

   Mezőgazdasági szennyvizek jellemzői: növényi védőszereknek sajnos csak a hatását, a halpusztulást észleljük, a műtrágyától opálossá, habossá válik a víz, a hígtrágya szennyezés is igen veszélyes, ilyenkor erős trágyaszagot észlelünk, barnás, zavaros uszadékos vizet tapasztalunk.

   Közlekedésből és a turizmusból származó szennyeződés: a közlekedésből elsősorban olajszármazékok, savak, melyek a gékocsimosásból is származhatnak, veszélyeztetik a vizeket.

   A szennyezést sok tízezer vegyi anyag okozhat. Ezek részben mérgezést okoznak, illetve felborítják hosszab-rövidebb időre a vizek oxigénháztartását, ezzel veszélyeztetve a vizi élővilágot, a halakat. A növényvédőszerek közül a rovarírtók már kis koncentrációjában elpusztíthatják a vízi rovarokat, csigákat, kagylókat, rákokat és halpusztulást is okozhatnak. A gyomírtók károsíthatják a vízek algaállományát, a hínárféléket, a békalencsét és más vízi növényeket. A műtrágya szennyezés is szervesanyag dúsuláshoz vezet. Fokozza az algatermelést, a vízinövények túlburjánzását - az eutrofizálódást.

- MIT LÁTUNK? MIT TAPASZTALUNK?

   A rákok a partra, kövekre menekülnek, a békák, vízi rovarok pusztulnak, tömegesen a parti sávba húzódnak, a halak  "pipálnak", a frissvízű befolyókhoz gyülekeznek, szorványosan, tömegesen pusztulnak.

 

MIT KELL BEJELENTENI?   Az élővilág, a vízi szervezetekhalak viselkedésében tapasztalt rendellenességeket, a pusztulás mértékét,annak hozzávetőleges faji összetételét., Az elpusztult állatok, halak fellelésének helyszínét, észlelés helyét, időpontját, a víz állapotával kapcsolatos esetleges megfigyeléseket, a bejelentő adatait és elérhetőségét.

A bejelentést lehetőleg mielőbb, lehetőleg telefonon tegyük meg.

-----.....................................-----...................................-----

A KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉGEK ELÉRHETŐSÉGEI:

 

 ALSÓ-TISZA-VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG, SZEGED

Telefon: 06-62-553-030     Fax: 06-62-553-038

Ügyeleti telefon(munkaidőn kívül): 06-30-938-2389

E-mail: alsotiszavideki@zoldhatosag.hu

 

ALSÓ-TISZA-VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG SZEGED

Telefon: 06-62-599-599      Fax: 06-62-420-774

E-mail: titkarsag@atikovizig.hu

 
HORGÁSZVIZEK
 
VIDEÓK VIZEKRŐL
 
TERMÉSZET VIDEÓK
 
HALAK
 
ÚJ HORGÁSZ TÖRVÉNYEK
 
FÓRUM
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU